Ugrás a fő tartalomra

ANLA COURTIS (AR), SŐRÉS ZSOLT & PÁNDI BALÁZS Live @Lumen, 2020. március 4.

2020 március 4., 20:30
Lumen Kávézó
(1085 Budapest, Horánszky utca 5.)

ANLA COURTIS - gitár, elektronika
SŐRÉS ZSOLT - brácsa, hang, elektronika, tárgyak
PÁNDI BALÁZS - dob
Az experimentális zenei szcéna egyik legendás alakja, a kultikus Reynols alapítója, az argentín Anla Courtis a Lumenben, magyar zenészekkel! A magyar és a nemzetközi kísérleti zenei színtéren évtizedek óta egyaránt aktív Sőrés Zsolttal Courtis először 2018 tavaszán játszott együtt Budapesten, amikor a Három Hollóban adott koncert mellett stúdiófelvételeket is rögzítettek. A két éve elkezdett együttműködést most a Lumenben folytatják, ahol a műfajok között szabadon mozgó, mindig új kihívásokat kereső Pándi Balázs dobossal trióvá kiegészülve lépnek fel.

Anla (Alan) Courtis 1972-ben született Buenos Airesben, gyermekkorát az elnyomó katonai diktatúra és a falklandi háború élményei is erősen meghatározták. Először gitározni tanult (apja hatására, aki ún. gaucho gitáros, azaz Argentin cowboy-folk előadó volt), majd pedig zongorázni. Zeneszerzést, zeneelméletet a Manual de Falla Városi Konzervatóriumban tanult. Ezzel párhuzamosan került kapcsolatba a korabeli Argentin acid- és pszichedelikus rockzenével. 1993-ban Christian Dergarabediannal és Roberto Conlazóval együtt Courtis megalakította a teljesen formabontó The Burt Reynolds Ensemble-t; amikor Miguel Tomasín is csatlakozott az együtteshez, Reynolsra változtatták a nevüket, amelyet a kultikus zenekar 2004-es feloszlásáig meg is tartottak. (Tomasín, aki hamar a Reynols "arca" lett, az experimentális zenei színtér egyik leghíresebb és legkreatívabb fogyatékossággal élő művésze is egyben.) A zene mellett Courtis kommunikációelméletből is diplomát szerzett a Buenos Aires-i Egyetemen, ahol mind a mai napig experimentális zenei műhelyt vezet (ép, de főleg fogyatékossággal élő fiatal zenészek számára). Az elmúlt évtizedekben a Reynolsszal és számtalan más projekttel a világ szinte minden táján megfordult, megjelent lemezeinek száma több mint kétszáz. Egyebek mellett olyan művészekkel dolgozott együtt mint Pauline Oliveros, Phill Niblock, a Nihilist Spasm Band, a The New Blockaders, Jim O'Rourke, Keiji Haino, Otomo Yoshihide, Makoto Kawabata (Acid Mothers Temple), KK Null, Jojo Hiroshige (Hijokaidan), Merzbow, Lee Ranaldo (Sonic Youth), Mats Gustafsson, Lasse Marhaug, RLW, C.Spencer Yeh, Okyung Lee, Eddie Prévost... Az akusztikus és az elektromos gitár mellett gyakran alkalmaz ready-made-eket, épít és használ különös hangszer-mutánsokat (pl. húr nélküli gitár), szintetizátorokat, élő elektronikát, komputer-elektronikát, környezeti felvételeket és a mindennapi élet tárgyait. A kritikusok így írnak róla: "Courtis has produced brillant work with the relative primitive tools at his disposal” (The Wire, Nagy-Britannia), "a true mastermind of noisescapes and sonic abstractions” (IEM magazin, Oroszország).

A Lumenben most magyar zenészekkel, Sőrés Zsolttal és Pándi Balázssal trióban adnak koncertet!

Belépő: 2000 HUF, mellyel a zenészeket támogatod!
A koncert az NKA Hangfoglaló Program támogatásával valósul meg.

“It’s about working with the imaginary dimension of folklore. Countries and cultures are collective inventions and, in some ways, we are inventing them all the time. Nowadays, everything is mixed up. Traditions are being constantly redefined. Anything could potentially become the next folklore... When listening to all this music, I realised just how ‘experimental’ music can be. I mean, I’m supposed to be an experimental musician, but in the end it’s quite shocking to notice that ‘experimental’ is not just a genre, label or adjective – it’s a basic quality of music. I think that all powerful music is basically experimental in the sense that it somehow sets its own parameters at some point. And it’s surprising how valid or consistent this idea is for music from all times and places.”

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

HELIKON 2010/3.: A félre-értelmezett futurizmus / Il futurismo mal-interpretato / Futurism Mis-Interpreted

A KÖTET SZEPTEMBER KÖZEPÉTŐL LESZ KAPHATÓ A BOLTOKBAN! A portrait of Filippo Tommaso Marinetti (Alexandria, Egypt, December 22, 1876 – Bellagio, Italy, December 2, 1944) A félre-értelmezett futurizmus  Általában már ismeretesek a futurizmus fellépésének főbb mozzanatai, kiáltványai, radikális programpontjai, radikális retorikája, és egyre ismertebbek a futurizmus radikális utópiájának alapelképzelései, főbb céljai és komponensei. Így történelmi távlatban már kézenfekvő lehet számunkra, hogy a korban fennálló, intézményesült kulturális, egzisztenciális, anyagi érdekek és értékrendek brutális retorikai megtámadása a fennálló intézményrendszer totális ellenállásába ütközött. Mivel ez az ellenállás - az intézményes érdekek hosszú távú fennállása okán - hosszan fennmaradt, nyilvánvalónak tekinthető, hogy a futurizmus programjának és virulens irodalmi-művészeti tevékenységének évtizedei alatt az irányzat általános, illetve esetenként sajátos diszkreditálása releváns kulturálpoli...

John Butcher on Free Improvisation – John Butcher a szabadimprovizációról (1998)

John Butcher 15 Simple Statements on Free Improvisation – with Illustrations and Contradictions* John Butcher: Asymptotic Freedom, for feedback saxophone, snare drum, guitar & e-bow. A response to the work of Gustav Metzger. Self Cancellation, Install, Glasgow. 2008. © Philip Berryhill, 2008 1. Group improvisation involves an attempt to make music that no one player could imagine. It should force the musicians beyond their own conceptions. 2. Each player should equally be able to affect the content, form and direction of the music at any moment. 3. The physicality of sound production is inescapably connected with the creation, not just the execution, of the music. 4. Free improvised music is necessarily spontaneous, but is built on a background of years of study, experiment, thought and experience. 5. There exists the possibility of trying to play a music with no history. 6. Free improvisation shows that complexity is actually very natural. 7. Contemporary music seems t...

JazzaJ / EIIEKTRIIK

JazzaJ / EIIEKTRIIK Wednesday, October 9, 2019 at 7 PM – 10:00 PM Auróra Auróra utca 11. 1084 Budapest Hungary ***scroll down for English*** Némi kihagyás után újra megnyílik előttünk a JAZZAJ sötét oldala. Kísérleti elektronika analóg és digitális útvesztőjébe kísérjük gyanútlan közönségünket. Az Auróra pincéjéből nyíló labirintus bejáratánál az Ex You dobosa, az újvidéki Filip Đurović osztja meg velünk magnószalagok keltette analóg hanghullámait. A szónikus intelmek feldolgozása után magabiztosan vágunk neki utunknak, mígnem egy titkos átjárón keresztül a Mákó Rozi—Kristóf Marci duó hipnotikusan dezorientáló produkciójának hatására elfelejtjük, hova is indultunk. Egy hirtelen kanyar után óriási terembe érkezünk, ahol Eric Cordier és Sőrés Zsolt nem létező rezonanciákkal rajzolják újra a valóság térképét, mígnem egyszercsak újra a nyolcadik kerületi utcákon találjuk magunkat... Filip Đurović (SRB) - magnószalagok, elektronika • Mákó Rozi - elektronika Kristóf Marci - ...