Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Műcsarnok / Kunsthalle címkéjű bejegyzések megjelenítése

MILANA ZARIĆ – RICHARD BARRETT – SŐRÉS ZSOLT TRIÓ

2014. március 21-én pénteken este 7h-kor a Műcsarnok Előadótermében Milana Zarić – hárfa, citera Richard Barrett – elektronika Sőrés Zsolt – öthúros mélyhegedű Milana Zarić, a szerb kortárs zene egyik meghatározó alakja és a Berlinben élő, Wales-i származású, szabad- és zörejimprovizációval aktívan foglalkozó zeneszerző, Richard Barrett 2010 óta dolgozik együtt, kezdetben a Sonolog y Electroacoustic Ensemble-ben Hágában, újabban pedig a Zarić által alapított Ensemble Studio6-ban Belgrádban, amely zenekarral Richard egy hosszú távú együttműködési projektben vesz részt, s amelynek Barrett Inda (Tendril) című, hárfára és elektronikára írt kompozíciója is a szerves részét képezi. A mű premierje 2014 áprilisában lesz Milana Zarić előadásában. Richard Barrett és Sőrés Zsolt, a magyar intuitív-, improvizatív- és zörejzenei szcéna több mint két évtizede működő, külföldön is ismert szereplője először 2013 novemberében lépett fel Berlinben nagy sikerrel Richard Scott angol...

M0 – Itt kezdődik a művészet!

2013. június 5., szerda 19 óra David Černý ǀ Létezés A Műcsarnok új projektgalériájának nyitókiállítása Szerdán David Černý kiállításával nyílik meg a Műcsarnok új projektgalériája, az M0 . A különleges alkalomból  a kortárs európai képzőművészet cseh fenegyereke is Budapestre érkezik, stílusosan saját sportrepülőgépén. A megnyitón közreműködik: Christian Kobi (szopránszaxofon) és Sőrés Zsolt Ahad (öthúros mélyhegedű). A Műcsarnok új projektgalériája a patinás épület egyik leghangsúlyosabb pontján, a főbejárathoz közel, a díszteremben található. Olyan karakteres műveket láthat majd itt a közönség, amelyek jelentős hatást gyakorolnak a nemzetközi kortárs művészet világára. A havi rendszerességgel bemutatott alkotások ingyenesen tekinthetők meg. A Műcsarnok új helyszínét a cseh szobrászművész David Černý kiállításával nyitjuk meg.   David Černý: Cápa , 2005  © David Černý David Černý a nyilvános terekbe szánt figuratív szobrok mestere. Gya...