Ugrás a fő tartalomra

SZTÉLÉ - ÉLŐ EMLÉKMŰ-REKONSTRUKCIÓ

Május 8. és 9. 20óra

SZTÉLÉ
ÉLŐ EMLÉKMŰ-REKONSTRUKCIÓ

Sztélé: nagyméretű, írással vagy jelekkel vésett álló kőlap vagy kőtömb, melyet az ókorban sírhelynek, emlékműnek használtak.

„Amikor először jártam a romoknál, találkoztam egy öreg, több mint 80 éves bácsival, aki egész életét ott az erdőben töltötte. Mielőtt a romokhoz mentem volna, félrehívott és ellátott egy jó tanáccsal. Ezt mondta: Ne hallgasd meg az idegenvezetők előadásait.! Menj be, érintsd meg a köveket, nézz, szagolj, álmodozz. Hagyd, hogy a hely megszólítson.
Te magad találd ki ennek a helynek a történetét. És neked az lesz az igaz. Azután ráérsz meghallgatni a többi hazugságot vagy igazságot. De ne feledd: a tied a legjobb. Mert végül is nem az igazság a fontos, hanem a valóság. És ez ebben a pillanatban Te benned van.
Megfogadtam a tanácsát és ezt tapasztaltam: Kétféle idő van: most és nem most. A most cselekvése: az emberáldozat rítusa -
Vigyázat! Jólneveltségnek tűnő szelídségünk voltaképpen nem más, mint évezredek alatt kialakult rituális óvatosság.
Tudjuk és féljük, hogy minden apró tettünknek következménye van”.
(Goda Gábor)

  • alkotó-előadók: Dombi Kati, Lipka Péter, Oldal István, Sőrés Zsolt, Téri Gáspár
  • alkotó-munkatársak: Bakó Tamás, Gold Bea
  • zene: Ed Herbst, Sőrés Zsolt
  • videó: Ernst Süss, Bodóczky Antal
  • fény: Kocsis Gábor
  • tér: Goda Gábor, Kocsis Gábor, Oldal István
  • produkciós munkatárs: Rácz Anikó
  • rendező: Goda Gábor

Támogatók: NKÖM, NKA, Fővárosi Önkormányzat

Információ, jegyrendelés: info@artus.hu, 204-37-55
Artus Stúdió, XI. Sztregova utca 7.
http://www.artus.hu

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

HELIKON 2010/3.: A félre-értelmezett futurizmus / Il futurismo mal-interpretato / Futurism Mis-Interpreted

A KÖTET SZEPTEMBER KÖZEPÉTŐL LESZ KAPHATÓ A BOLTOKBAN! A portrait of Filippo Tommaso Marinetti (Alexandria, Egypt, December 22, 1876 – Bellagio, Italy, December 2, 1944) A félre-értelmezett futurizmus  Általában már ismeretesek a futurizmus fellépésének főbb mozzanatai, kiáltványai, radikális programpontjai, radikális retorikája, és egyre ismertebbek a futurizmus radikális utópiájának alapelképzelései, főbb céljai és komponensei. Így történelmi távlatban már kézenfekvő lehet számunkra, hogy a korban fennálló, intézményesült kulturális, egzisztenciális, anyagi érdekek és értékrendek brutális retorikai megtámadása a fennálló intézményrendszer totális ellenállásába ütközött. Mivel ez az ellenállás - az intézményes érdekek hosszú távú fennállása okán - hosszan fennmaradt, nyilvánvalónak tekinthető, hogy a futurizmus programjának és virulens irodalmi-művészeti tevékenységének évtizedei alatt az irányzat általános, illetve esetenként sajátos diszkreditálása releváns kulturálpoli...

John Butcher on Free Improvisation – John Butcher a szabadimprovizációról (1998)

John Butcher 15 Simple Statements on Free Improvisation – with Illustrations and Contradictions* John Butcher: Asymptotic Freedom, for feedback saxophone, snare drum, guitar & e-bow. A response to the work of Gustav Metzger. Self Cancellation, Install, Glasgow. 2008. © Philip Berryhill, 2008 1. Group improvisation involves an attempt to make music that no one player could imagine. It should force the musicians beyond their own conceptions. 2. Each player should equally be able to affect the content, form and direction of the music at any moment. 3. The physicality of sound production is inescapably connected with the creation, not just the execution, of the music. 4. Free improvised music is necessarily spontaneous, but is built on a background of years of study, experiment, thought and experience. 5. There exists the possibility of trying to play a music with no history. 6. Free improvisation shows that complexity is actually very natural. 7. Contemporary music seems t...

JazzaJ / EIIEKTRIIK

JazzaJ / EIIEKTRIIK Wednesday, October 9, 2019 at 7 PM – 10:00 PM Auróra Auróra utca 11. 1084 Budapest Hungary ***scroll down for English*** Némi kihagyás után újra megnyílik előttünk a JAZZAJ sötét oldala. Kísérleti elektronika analóg és digitális útvesztőjébe kísérjük gyanútlan közönségünket. Az Auróra pincéjéből nyíló labirintus bejáratánál az Ex You dobosa, az újvidéki Filip Đurović osztja meg velünk magnószalagok keltette analóg hanghullámait. A szónikus intelmek feldolgozása után magabiztosan vágunk neki utunknak, mígnem egy titkos átjárón keresztül a Mákó Rozi—Kristóf Marci duó hipnotikusan dezorientáló produkciójának hatására elfelejtjük, hova is indultunk. Egy hirtelen kanyar után óriási terembe érkezünk, ahol Eric Cordier és Sőrés Zsolt nem létező rezonanciákkal rajzolják újra a valóság térképét, mígnem egyszercsak újra a nyolcadik kerületi utcákon találjuk magunkat... Filip Đurović (SRB) - magnószalagok, elektronika • Mákó Rozi - elektronika Kristóf Marci - ...