Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2014

MILANA ZARIĆ – RICHARD BARRETT – SŐRÉS ZSOLT TRIÓ

2014. március 21-én pénteken este 7h-kor a Műcsarnok Előadótermében Milana Zarić – hárfa, citera Richard Barrett – elektronika Sőrés Zsolt – öthúros mélyhegedű Milana Zarić, a szerb kortárs zene egyik meghatározó alakja és a Berlinben élő, Wales-i származású, szabad- és zörejimprovizációval aktívan foglalkozó zeneszerző, Richard Barrett 2010 óta dolgozik együtt, kezdetben a Sonolog y Electroacoustic Ensemble-ben Hágában, újabban pedig a Zarić által alapított Ensemble Studio6-ban Belgrádban, amely zenekarral Richard egy hosszú távú együttműködési projektben vesz részt, s amelynek Barrett Inda (Tendril) című, hárfára és elektronikára írt kompozíciója is a szerves részét képezi. A mű premierje 2014 áprilisában lesz Milana Zarić előadásában. Richard Barrett és Sőrés Zsolt, a magyar intuitív-, improvizatív- és zörejzenei szcéna több mint két évtizede működő, külföldön is ismert szereplője először 2013 novemberében lépett fel Berlinben nagy sikerrel Richard Scott angol...

ART-ERRORIST & ZSOLT SŐRÉS – THE WASP BOUTIQUE (2LP+DVD+DOWNLOAD CODE, pH-22)

PRESS RELEASE: FEBRUARY 2014 ARTIST: ART-ERRORIST & ZSOLT SŐRÉS ALBUM TITLE: THE WASP BOUTIQUE LABEL: PERIPHERAL CONSERVE (pH-22) FORMAT: DOUBLE VINYL (500 copies with DIGITAL DOWNLOAD CODE). Copies will come with a DVD of a portrait film of the two musicians by Douglas Hart and Peter Strickland. DISTRIBUTION: The state51 Conspiracy from MARCH, 2014 Outer design and disc labels: Babs Santini TRACKS: Side A 1. Was ist los da oben? 13:16 2. 100gr de protéine 11:59 Side B 3. Saute! 4:44 4. Sorry, it’s illegal 15:30 Side C 5. 20th September 13:02 6. Sans Parole 9:48 Side D 7. Luvoco 15:20 Total playing time: 83:44 Art-Errorist (Jean-Hervé Péron) : lyrics / vocals, bass guitar, acoustic guitar, trumpet, cavaquinho, psalterion, loops, samples, oil barrel, thermic chainsaw, hammerdrill, effects Zsolt Sőrés (Ahad) : viola, circuit bent toys, home-mades, ”lo-fi” synthesizers, crackle box, Korg DS-10, theramin, dictaphone tapes, percussions, sonorous objects, ...

JazzaJ // LADIK (H/SRB) - Van SCHOUWBURG (B) - REHFORMEN (A) - SŐRÉS (H) KVARTETT

2014. február 19-én este 8h-kor a Mika Tivadar Mulató ban a JazzaJ on! Ladik Katalin - hang Jean-Michel Van Schouwburg - hang Rosi Rehformen - cselló, hang Sőrés Zsolt Ahad - öthúros mélyhegedű, elektronika, hang   Jean-Michel Van Schouwburg belga vokalista-hangperformer és Ladik Katalin költő-előadó-színésznő érzékeny hangszeres kísérettel térképezik fel a zene, a költészet és az ének határvidékeit. Autentikus és kortárs művészet sűrűsödik egyetlen előadásban. Belépő: 1000 HUF Szociális jegy: 500 HUF Támogatói jegy: 1500 HUF További info: jazzzzzzzaj@gmail.com Ladik Katalin Ladik Katalin az 1960-as évek óta aktív költő, performer, színésznő. Újvidéken született, és az utóbbi 20 évben felváltva él és alkot Újvidéken, Budapesten és a horvátországi Hvar szigetén. Az úgynevezett írott költeményekkel párhuzamosan hangkölteményeket és vizuális verseket is alkot, előadóművész, kísérleti zeneművek és hangjátékok alkotója és vokális előadója, képzőművész, továbbá a hap...