Ugrás a fő tartalomra

5. No Wave Est

Tilos Rádió Maraton 2015 / 5. No Wave Est
2015. június 7-én vasárnap 20h,
Dürrer Kert - Kisterem

Az est aktuális koncertjei 22 órától a Tilos Rádió no wave műsorában is élő helyszíni közvetítésben is hallhatók!


Immár hagyomány, hogy az éves Tilos Maraton részeként vasárnap „no wave est” van. Az idei ötödiken sem változik a célkitűzés,.Olyan kísérletező, kreatív, a bevett zenei sémákat elutasító zenészek, zenei formációk bemutatása, akik akusztikus és elektronikus hangszerek, elektronikus eszközök, tárgyak, effektek, különböző mikrofonok segítségével, az improvizáció, a hangművészet, az elektronikus- és a zajzene eszköztáraiból merítenek. A koncertek összeállításának egyik szempontja, hogy a korábbi Tilos Maratonok fellépői lehetőleg ne, vagy csak kivételes esetben lépjenek fel korábbival megegyező formációval. Nem a virtuozitáson, hanem a hangzáson van a hangsúly. Az est idén sem ígér könnyed szórakozást. A program sokkal inkább a zenében elmélyülni akaró, a kíváncsi, az érdeklődő, az újat kereső hallgatókat célozza meg.

A régebbi No Wave Estekről bővebben: http://blog.tilos.hu/en/


Tilos Rádió Maraton:
https://tilos.hu/


Program:
20:00 - 12z feat. Alpár and Carla Under Water
21:00 - én - op.150607 szóló
22:00 - Bolcsó Bálint & Kovács Gergely duó
23:00 - Sőrés Zsolt (Ahad) szóló

_____________________________________

12z feat. Alpár and Carla Under Water - The New Age Destroy Sessionz

Alpár (Zalkai Bálint) - szintetizátorok
Carla Under Water (Tulipán Máté) - szaxofon, furulya, ének
12z (Kristóf Marci, Szabó Bálint) - akusztikus hangszerek, ének, stb.)

A 12z elektroakusztikus improvizációs kollektíva egyik fontos eseménye a heti rendszerességgel tartott [sessionz] elnevezésű improvizációs együttlét, amire minden alkalommal vendégek is érkeznek. Az egyik ilyen spontán formáció áll most össze újra egy koncert erejéig a két rendszeres vendéggel, Alpárral és Carla Under Waterrel, akikkel kísérletet tesznek arra, hogy a tisztán akusztikus hangszerek esetleges hangjait a moduláris szintetizátor szekvenciáival karamboloztassák.
http://12z.hu/
_____________________________________

én - tárgyak, mikrofonok, elektronika, cd játszók, keverőpult

én rádiós műsorvezető, programszervező, fesztiválkurátor és kísérleti zenész. Több mint két évtizede szerkeszti a Tilos Rádió No Wave című műsorát, amivel elsődleges feladatának a Magyarországon kevésbé ismert zeneművek, zenei irányzatok megismertetését, elfogadtatását tekinti. Többnyire szólóban lép fel, de olykor más zenészekkel is ad improvizatív koncerteket, leggyakrabban a No Wave egykori alapítójával, Sőrés Zsolttal, akivel tagja volt az izo-fr csoportnak, és akivel jelenleg is tagja a nemzetközi Paw Music formációnak. Készített már zeneműveket az ORF Kunstradio, valamint a Deutschlandradio Kultur felkérésére is. Jelzésértékű, hogy a No Wave „brand” egy ideje a rádióműsoron kívül zenei estek, fesztiválok elnevezésére is szolgál. A megnevezés kimondottan arra a szándékra utal, hogy a megszokott improvizációs és kísérleti zenei koncertektől karakteresen eltérő élményben részesítse a hallgatókat. Az eseményeket "én" eleinte egyedül, az utóbbi időben pedig Juhász Lászlóval, az Improv.hu online zenei magazin szerkesztőjével, valamint Sőrés Zsolttal, egykori műsorvezető- és zenésztársával szervezi. (blog.tilos.hu/en)
,
___________________________________

Bolcsó Bálint & Kovács Gergely duó

Bolcsó Bálint - laptop, elektronika
Kovács Gergely - dob, ütőshangszerek

Bolcsó Bálint Budapesten és Bécsben tanult zeneszerzést és elektronikus zenét. Rendszeres résztvevője volt a szombathelyi nemzetközi Bartók Szeminárium zeneszerzés-kurzusainak. Darabjai megszólaltak a Bartók Fesztivál mellett a Budapesti Őszi Fesztivál, a Making New Waves, a Wien Modern, legutóbb pedig a New York-i mise-en music festival és a CAFe Budapest keretében. A vokális és hangszeres darabokon kívül gyakran készít zenét filmekhez, színházi és táncelőadásokhoz, valamint hanginstallációkat és elektroakusztikus kompozíciókat. Alkotóként és egyetemi oktatóként egyaránt az új technológiák kísérleti zenei alkalmazásával foglalkozik, szívesen dolgozik élő elektronikával a legkülönbözőbb műfajokban és összeállításokban. Improvizációs kontextusban a rubik.erno.quintet és a trio:beeper tagjaként, duóban pedig Christian Kobival, Jonas Kocherrel és Sőrés Zsolttal hallhattuk legutóbb.

Kovács Gergely – a jelenleg is több formációban (Gentry Sultan, Pastorz, rubik.erno.quintet) játszó dobos a budapesti kísérleti szcéna egyre aktívabb tagja. Legutóbb Miroslav Tóth Oko za oko c. videó-operájában működött közre, emellett improvizált filmzenével is foglalkozik (Not About Paprikas, Az itt élő lelkek nagy része).

___________________________________________

Sőrés Zsolt (Ahad) - öthúros mélyhegedű, effektek, kontakt mikrofon, kisebb eszközök

Sőrés Zsolt (Ahad) több mint húsz éve aktív improvizatív-, elektroakusztikus és zörejzenész, experimentális zeneszerző, hangművész, független kurátor, író és szerkesztő. Zenéjére jellemző a formazúzó stratégiák kialakítása és az azonnali átmenetek, instabil akusztikus rendszerek használata. Jelenleg működő formációi: duó Jean-Hervé Péron Art-Erroristtal (az idén 45 éve működő, legendás krautrock zenekar, a Faust alapítójával), Ahad & ChrS (Christian Skjødttel), projektek Franz Hautzingerrel, Isabelle Duthoit-val, Julo Fujakkal és Erhard Hirttel, I Belong to the Band (Adam Bohmannel, Oli Mayne-nel és Jean-Michel Van Schouwburggal), trió Richard Barrett-tel és Milana Zarićcsal, duó Christian Kobival, duó Bolcsó Bálinttal, Ahad & én (Tóth Pállal), Positive Noise Trio (Kovács Gergellyel és Kováts Gergővel) stb. Színházakkal, kortárstáncosokkal, videóművészekkel, költőkkel és filmrendezőkkel is dolgozik. A DoN’T Eat Group audiovizuális-interdiszciplináris performanszcsoport tagja. Az 1990-es évek végétől 2002-ig a Szünetjel Fesztivál egyik szervezője ill. művészeti vezetője, 2008-2010 között pedig a Relatív (Át)Hallások nemzetközi kortárs zenei találkozó kurátora volt az Artus Stúdióban. 2012-ben a kelet-európai országokban megrendezett Sound Exchange fesztivál-, szimpózium- és programsorozat magyar kurátora, 2014-ben pedig az első Magyarországon megrendezett reprezentatív, nemzetközi hanginstalláció-kiállítás, Az érzékelhető határán – más hangok kurátora volt. 2008-ban Az autonómia új esélyei címmel szerkesztett kötetet Hakim Bey aka Peter Lamborn Wilson és más ontológiai anarchisták műveiből. Jelenleg Hilary Jefferyvel és az Inconsolable Ghost együttessel Andrej Iszkanov hallucinatív horror klasszikusának, a Visions of Suffering című film új változatának a filmzenéjén dolgozik.
https://www.mixcloud.com/ahad/
http://ahadmaster.blogspot.com/
http://www.youtube.com/user/MrAhad69
https://soundcloud.com/ahad
http://inaplo.hu/ahad

****
Helyszín:
Dürer Kert - Kisterem
1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 19-21.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

JazzaJ / EIIEKTRIIK

JazzaJ / EIIEKTRIIK Wednesday, October 9, 2019 at 7 PM – 10:00 PM Auróra Auróra utca 11. 1084 Budapest Hungary ***scroll down for English*** Némi kihagyás után újra megnyílik előttünk a JAZZAJ sötét oldala. Kísérleti elektronika analóg és digitális útvesztőjébe kísérjük gyanútlan közönségünket. Az Auróra pincéjéből nyíló labirintus bejáratánál az Ex You dobosa, az újvidéki Filip Đurović osztja meg velünk magnószalagok keltette analóg hanghullámait. A szónikus intelmek feldolgozása után magabiztosan vágunk neki utunknak, mígnem egy titkos átjárón keresztül a Mákó Rozi—Kristóf Marci duó hipnotikusan dezorientáló produkciójának hatására elfelejtjük, hova is indultunk. Egy hirtelen kanyar után óriási terembe érkezünk, ahol Eric Cordier és Sőrés Zsolt nem létező rezonanciákkal rajzolják újra a valóság térképét, mígnem egyszercsak újra a nyolcadik kerületi utcákon találjuk magunkat... Filip Đurović (SRB) - magnószalagok, elektronika • Mákó Rozi - elektronika Kristóf Marci -

ART-ERRORIST & ZSOLT SŐRÉS – THE WASP BOUTIQUE (2LP+DVD+DOWNLOAD CODE, pH-22)

PRESS RELEASE: FEBRUARY 2014 ARTIST: ART-ERRORIST & ZSOLT SŐRÉS ALBUM TITLE: THE WASP BOUTIQUE LABEL: PERIPHERAL CONSERVE (pH-22) FORMAT: DOUBLE VINYL (500 copies with DIGITAL DOWNLOAD CODE). Copies will come with a DVD of a portrait film of the two musicians by Douglas Hart and Peter Strickland. DISTRIBUTION: The state51 Conspiracy from MARCH, 2014 Outer design and disc labels: Babs Santini TRACKS: Side A 1. Was ist los da oben? 13:16 2. 100gr de protéine 11:59 Side B 3. Saute! 4:44 4. Sorry, it’s illegal 15:30 Side C 5. 20th September 13:02 6. Sans Parole 9:48 Side D 7. Luvoco 15:20 Total playing time: 83:44 Art-Errorist (Jean-Hervé Péron) : lyrics / vocals, bass guitar, acoustic guitar, trumpet, cavaquinho, psalterion, loops, samples, oil barrel, thermic chainsaw, hammerdrill, effects Zsolt Sőrés (Ahad) : viola, circuit bent toys, home-mades, ”lo-fi” synthesizers, crackle box, Korg DS-10, theramin, dictaphone tapes, percussions, sonorous objects,

John Butcher on Free Improvisation – John Butcher a szabadimprovizációról (1998)

John Butcher 15 Simple Statements on Free Improvisation – with Illustrations and Contradictions* John Butcher: Asymptotic Freedom, for feedback saxophone, snare drum, guitar & e-bow. A response to the work of Gustav Metzger. Self Cancellation, Install, Glasgow. 2008. © Philip Berryhill, 2008 1. Group improvisation involves an attempt to make music that no one player could imagine. It should force the musicians beyond their own conceptions. 2. Each player should equally be able to affect the content, form and direction of the music at any moment. 3. The physicality of sound production is inescapably connected with the creation, not just the execution, of the music. 4. Free improvised music is necessarily spontaneous, but is built on a background of years of study, experiment, thought and experience. 5. There exists the possibility of trying to play a music with no history. 6. Free improvisation shows that complexity is actually very natural. 7. Contemporary music seems t