Ugrás a fő tartalomra

MILANA ZARIĆ – RICHARD BARRETT – SŐRÉS ZSOLT TRIÓ

2014. március 21-én pénteken este 7h-kor a Műcsarnok Előadótermében

Milana Zarić – hárfa, citera
Richard Barrett – elektronika
Sőrés Zsolt – öthúros mélyhegedű

Milana Zarić, a szerb kortárs zene egyik meghatározó alakja és a Berlinben élő, Wales-i származású, szabad- és zörejimprovizációval aktívan foglalkozó zeneszerző, Richard Barrett 2010 óta dolgozik együtt, kezdetben a Sonology Electroacoustic Ensemble-ben Hágában, újabban pedig a Zarić által alapított Ensemble Studio6-ban Belgrádban, amely zenekarral Richard egy hosszú távú együttműködési projektben vesz részt, s amelynek Barrett Inda (Tendril) című, hárfára és elektronikára írt kompozíciója is a szerves részét képezi. A mű premierje 2014 áprilisában lesz Milana Zarić előadásában. Richard Barrett és Sőrés Zsolt, a magyar intuitív-, improvizatív- és zörejzenei szcéna több mint két évtizede működő, külföldön is ismert szereplője először 2013 novemberében lépett fel Berlinben nagy sikerrel Richard Scott angol elektronikus zeneszerzővel trióban.

Belépő: 800 HUF





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

JazzaJ / EIIEKTRIIK

JazzaJ / EIIEKTRIIK Wednesday, October 9, 2019 at 7 PM – 10:00 PM Auróra Auróra utca 11. 1084 Budapest Hungary ***scroll down for English*** Némi kihagyás után újra megnyílik előttünk a JAZZAJ sötét oldala. Kísérleti elektronika analóg és digitális útvesztőjébe kísérjük gyanútlan közönségünket. Az Auróra pincéjéből nyíló labirintus bejáratánál az Ex You dobosa, az újvidéki Filip Đurović osztja meg velünk magnószalagok keltette analóg hanghullámait. A szónikus intelmek feldolgozása után magabiztosan vágunk neki utunknak, mígnem egy titkos átjárón keresztül a Mákó Rozi—Kristóf Marci duó hipnotikusan dezorientáló produkciójának hatására elfelejtjük, hova is indultunk. Egy hirtelen kanyar után óriási terembe érkezünk, ahol Eric Cordier és Sőrés Zsolt nem létező rezonanciákkal rajzolják újra a valóság térképét, mígnem egyszercsak újra a nyolcadik kerületi utcákon találjuk magunkat... Filip Đurović (SRB) - magnószalagok, elektronika • Mákó Rozi - elektronika Kristóf Marci -

ART-ERRORIST & ZSOLT SŐRÉS – THE WASP BOUTIQUE (2LP+DVD+DOWNLOAD CODE, pH-22)

PRESS RELEASE: FEBRUARY 2014 ARTIST: ART-ERRORIST & ZSOLT SŐRÉS ALBUM TITLE: THE WASP BOUTIQUE LABEL: PERIPHERAL CONSERVE (pH-22) FORMAT: DOUBLE VINYL (500 copies with DIGITAL DOWNLOAD CODE). Copies will come with a DVD of a portrait film of the two musicians by Douglas Hart and Peter Strickland. DISTRIBUTION: The state51 Conspiracy from MARCH, 2014 Outer design and disc labels: Babs Santini TRACKS: Side A 1. Was ist los da oben? 13:16 2. 100gr de protéine 11:59 Side B 3. Saute! 4:44 4. Sorry, it’s illegal 15:30 Side C 5. 20th September 13:02 6. Sans Parole 9:48 Side D 7. Luvoco 15:20 Total playing time: 83:44 Art-Errorist (Jean-Hervé Péron) : lyrics / vocals, bass guitar, acoustic guitar, trumpet, cavaquinho, psalterion, loops, samples, oil barrel, thermic chainsaw, hammerdrill, effects Zsolt Sőrés (Ahad) : viola, circuit bent toys, home-mades, ”lo-fi” synthesizers, crackle box, Korg DS-10, theramin, dictaphone tapes, percussions, sonorous objects,

John Butcher on Free Improvisation – John Butcher a szabadimprovizációról (1998)

John Butcher 15 Simple Statements on Free Improvisation – with Illustrations and Contradictions* John Butcher: Asymptotic Freedom, for feedback saxophone, snare drum, guitar & e-bow. A response to the work of Gustav Metzger. Self Cancellation, Install, Glasgow. 2008. © Philip Berryhill, 2008 1. Group improvisation involves an attempt to make music that no one player could imagine. It should force the musicians beyond their own conceptions. 2. Each player should equally be able to affect the content, form and direction of the music at any moment. 3. The physicality of sound production is inescapably connected with the creation, not just the execution, of the music. 4. Free improvised music is necessarily spontaneous, but is built on a background of years of study, experiment, thought and experience. 5. There exists the possibility of trying to play a music with no history. 6. Free improvisation shows that complexity is actually very natural. 7. Contemporary music seems t