2009. november 18., szerda

COMPANY ST – GÁL ESZTER EGYÜTTESE: KERT

Koreográfus, rendező: Gál Eszter
Előadás és szöveg: Bakó Tamás, Dányi Viktória, Gál Eszter, Nagy Zoltán
Zene és szövegek: Sőrés Zsolt a.k.a. Ahad
Mozgó kép, fénytervező, rendező asszisztens, szövegek: Tucker András

Gál Eszter az őszi évadban másodszor vendégeskedik az Artus Stúdióban. Októberben a Tánceánia Együttessel létrehozott „EllentétPÁROK” című darabot mutatta be, ezennel új előadásával, a „Kert”-tel debütál november végén.



KERT - Miniatűr kozmosz, színek, életút, megújulás, pusztulás, intimitás, magány, kiteljesedés, kivirágzás, család, együttélés, a női titkok szimbóluma, elrejtőzés, kitárulkozás, biztonság, élettel megtelítő, életet adó oázis, tápláló, múló szépség, termékenység, frissesség, gyűjtőhely, áramlás, gondolatok felszabadulása, csábítás, vágyakozás, kiteljesedés, kezdeményezés, a lélek megművelése, belső táplálék, külső támasz, kapaszkodó, állandóság, változás…

Gál Eszter előadásaiban mindig megjelenik és reflexívvé lesz az a mód, ahogyan a táncosok megvalósítanak egy-egy feladatot: „Felhasználom, amint egy adott képpel, struktúrával önállóan dolgoznak, új kapcsolati és jelentéstartalmakat feltárva. A darabban a mozgóképes bejátszások, a szövegek és a tánc különböző jelentésdimenziókban, közlésszinteken találkoznak. »Kert« című előadásom szabad közösségi kreativitás, csoportos alkotómunka, kollektív lelkesültség eredménye”. (Gál E.)

FIGYELEM! A november 26-i előadás utáni koncerten az Artus Stúdióban játszik:

Dóra Attila, Kováts Gergő, Rafal Mazur, Oli Mayne, Keir Neuringer, Pándi Balázs és Sőrés Zsolt a.k.a. Ahad

Előadások:
2009. november 26. 20h - PREMIER
2009. november 27. 20h
2009. november 28. 20h

Artus Stúdió
Budapest - 1116
Sztregova utca 7.
A Fonó Budai Zeneház melletti gyárépületben

Tel.: 06 1 204 3755
Fax: 06 1 204 3755
E-mail: info@artus.hu
http://www.artus.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

READERS